ea

Mostanában már nem jó. A kedvenc napszakom volt az este, ami pihenést, de legfőképpen csendet ígért. Reményt, hogy végre írhatok, neadjisten helyet, hogy mosáskor ne legyek útban senkinek a családból… Mostanában azonban önkéntelenül, azaz akaratlanul is mérleget készítek az aznapról, s az eredmény mindig elkeserít, idegesít. Estére mindig ingerült leszek emiatt.

Hiszen nem termeltem semmi hasznot. Mi több, csak elment a pénz, kaja volt ugyan, de már nincs, nyoma volt ugyan a mosogatóban, de már az sincs… Ha dolgoznék, havonta egyszer letehetnék valamit az asztalra, így viszont nem.

Nem kapom ezt a szöveget minden nap, csak úgy két-három naponta, de már nem is mondok rá semmit. Ugyanannyi, mintha szólnék. Nem ösztönző a nyaggatás, mert nem tudok előrelépni, egyszerűen nincs hová!

Morvai (asszem) Katalin vendégként egy másik politikus kijelentésén (is) lovagolt valamelyik nap a helyi tévében, ami úgy hangzott: a nők maradjanak otthon, ne dolgozzanak. Ő ezt úgy fogta fel, hogy neki tiltani akarják az önkifejezést… Én úgy értelmeztem, hogy egy kereset is elég kéne, hogy legyen egy család eltartásához.

Ugyanő volt az, akitől a hátamon meredezett a szőr (most elárultam magam!), mikor egy Hernádi Judithoz írt levelét olvasta fel, válaszul egy “nyílt levélre”. A nyílt levélben a nők félelméről volt szó. A válaszlevélben arról, hogy HJ-nak semmi oka, de jóformán joga sincs félni, hiszen baloldali… És hogy merészel félni, mikor pl ott sem volt akkor a téren, amikor könnygázt dobáltak a rendőrök tömegoszlatásként… És hogy ő bezzeg ott volt, két lánykáját is elvitte, akiket már hetekkel hamarabb oltott, hogy milyen jó lesz, elmagyarázta nekik a kivágott közepű zászlót, meg együtt énekelték a székely himnuszt, meg satöbbisatöbbi… Hát, a jó buli végülis összejöhetett, mert a lányai sírtak a könnygáztól, de legalább magyarázhatott neki tovább…

De középiskolás diákokhoz beszélt úgy, mintha óvodásokhoz szólna, szépen lassan, hangsúlyozva… A lányom középsulis, de egyszerűen döbbenten ült a tévé előtt és nem tudott szabadulni - ő mondta rá a jelzőket, én most nem tehetem! Hátborsó, komment, minden volt részéről… Bennem is kialakult a kép a nőről, aki gyakorlatilag a frontvonalba vitte a lányait, pedig tudta mindenki, mire számíthat majd ott. Ha nem tudta volna előre, láthatta volna, mivé fajult, de kivárták a buli végét…

Nos, honnan is indultam?…

Asszem most előrángatok egy befejezést: az ilyen nőknek otthon lenne a helye. Mindig.