Dilemma (?)
Az első találkozás kellemes volt, bár volt valami furcsa benne. Utána még kaptam egy telefonhívást tőle, oké. De másnap ismét hívott, és olyat mondott, hogy majdnem fenékre ültem! Emiatt felmentem hozzá, megtudtam részleteket, gyakorlatilag rákényszerítettem, hogy válaszoljon rájuk, szembenézzen a problémával. Úgy tűnt, összeszedte magát azóta. De e-mailben újabb problémát írt le, aztán telefonon még rémesebb hírt közölt.
Ma boltban voltam, mikor ismét mondott valamit a betegségével kapcsolatban. Eleget ahhoz, hogy taxit hívjak arra a másfél kilométeres távra és loholjak hozzá. Órákig voltam ott. Kiürítettem a romlott ételeket a hűtőjéből (gyakorlatilag mindent kidobtam, az ételhordóban penészfoltos székelykáposztát is), kirámoltam a lejárt szavatosságú kajákat a spajzából (99-ben lejárt is volt). Raktam ehető ételeket a hűtőbe, olyat is, amihez nem kell mást ennie-innia, önmagában is hatékony éhségűző. De asszem, figyelni kell majd, mit tárol majd hosszabb ideig, ugyanis immunhiányos, hozzá erősen depressziós, egyedül él, nem eszik, ezért a vércukra is leesik és szédül, remeg, rosszul van és hányinger kínozza, ezért nem eszik és gyenge és fél és depressziós és nincs semmi életkedve és nem hiszi, hogy a friss barátja szereti, pedig látszik, és ki is tart mellette, pedig a legmélyebb pontján futottak egymásba…
Guta megüt. Kifogtam egy akkora problémahalmazt, ami elvon a családtól is, ugrásra készen tart, mert illetőm segítségre szorul, nekem pedig nincs kocsim, hogy pillanatok alatt ott teremjek és kulcsom sincs a lakásához, hogy ha rosszul lenne, be tudjak jutni… A barátjának van, már megkaptam a telszámát is, beszéltünk, találkoztunk, de a szomszédos városban lakik, és az ő élete sem egyszerű.
Illető sokat hoz ki belőlem, de sokat is vesz ki belőlem - ez két külön fogalom!
Ha előre láttam volna, nem vállalom fel… Eddig nem volt barátom, egyszerűen nem is hiányzott. Ott volt a család, a párom, kitöltötték az életem. Illetőhöz teljes napok kellenének, váltásban a párjával, hogy újra lehessen belőle valaki, hogy két héten túl is életben tudjuk tartani… Mert a jelenlegi szintjén én kb annyit nézek ki belőle. A fent leírtak mellé elég egy “cukros” rosszullét, egy kóma, és mivel egyedül él, senki nem is fedezné fel időben! A mája, a veséje is tönkremehet, szúrni, gyógyszerezni se fogja magát, ha diabéteszes lenne…
Sajnálom. Szép múltja van, de jövőt nem látok előtte. Neki is hosszú harc lenne, nekem is izzasztó készenlétek, míg optimális-közeli szintre tudna visszajönni. De ha a barátja valamiért kénytelen szakítani vele (a pasas kitartana! ezt biztos!), mert elűzi magától, akkor én már kevés leszek hozzá!
Ha nem fog enni, rákényszerítem a kórházra. Százas, hogy a pszichiátriára is bekerül majd, de neki lesz jobb. Szerintem a barátjával le kéne ülnöm és tisztázni a pénzügyeit is, a számláit is - sok felbontatlan borítékot láttam- nehogy baja legyen belőle…
Az anyja ugyanabban a lépcsőházban lakik…
