ea

Tegnap és ma sem értem el sem őt, sem a hugát. De éppen mikor a népszavazásra mentünk volna, csörgött a telefonom. Nagy örömömre ő szólt bele! Az anyja lement hozzá tegnap és felragadta magához. Majdnem két napig volt odafenn, ahogy mondta, ekkor volt a legrosszabbul, de vigyáztak rá, kaját diktáltak bele… Mi meg a párjával végigaggódtuk a hétvégét!! De most már jó…

Fél órával előtte a párjával beszéltem. Járt a lakásban, kabátot, csizmát, fegyvert, mindent a helyén talált. Szétnézett “ahogy kell”, mint mondta. Neki elhiszem Ekkor már 80% volt az esély arra, hogy a család tette rá a kezét… Mondtam, hogy fölmegyek az anyjához (a pár nem tudott tovább maradni). Ebben egyeztünk meg. Pár perccel később újra hívott, kérte, hogy várjunk még holnapig. Azután lépünk hivatalosan, ha kell.

De miután sikerült beszélni az elveszett báránnyal, ráküldtem egy sms-t megnyugtatásul. Ő hasonlómód válaszolt.

Hosszú volt ez a hétvége. Egy teljes nagykádnyi szennyesem gyűlt össze, kétszer futottam neki a mosásnak sikertelenül, pedig hetente kétszer muszály megszabadulnom a szennyestől, mert öt fő termel keményen ám! Ígyhát most mosok, immár nyugodtan. Nincs riadókészültség, ha tikkadok reggelre, aludhatok délelőtt… Elvileg a fele még hátra volna az egésznek, most mennek a nadrágok, majd vízcsere után a pulóverek és újabb csere után a törülközők… És az elmaradt lepedőhalom is tisztításra vár… De asszem ez már “egy másik történet” lesz, ebben a szakaszban már nem cserélek vizet. Nincs hová terítenem!

De legalább nyugodt vagyok és olyan náthás, hogy szájon át se nagyon kapok levegőt, így szinte fuldoklok… És vörös az orrom. Szuper!