ea

A központtól messze, a város szélén burjánzott a mérsékelten gondozott park. Elnyűtt padjai nem hajléktalanoknak nyújtottak átmeneti szállást - méla tekintetű diktafonnal vagy tollal-papírral felszerelt férfiak és nők üldögéltek rajtuk, vagy rótták a köröket komótosan órákon át…
Timothy két hete költözött a Két hársfa útra. A környék békés volt, a házak előtt virágoskertek díszelegtek, néhol fejessaláta vagy ribizlibokor törte meg a dísznövények haszontalan sorát…
Emberünk minden este végigkocogott a ezen az úton, tett néhányszáz méternyi kitérőt a lángossütő felé, ott pár perces helybenfutás után a speciálisan erre a célra beszerzett bélelt övtáskába süllyesztett öt illatos forró tésztakorongot. Ezt követően újra a Két hársfa úton kocogott haza és meleg tejjel vagy forró citromos teával behabzsolta az egészet. Minden este. A mérleg nem hazudott, pontosan mutatta a súlygyarapodást, ezért Timothy úgy döntött, hogy kora esti testmozgásának idejét és a megteendő út hosszát a duplájára emeli.
A parkot már az első napokban kinézte magának. A szürkület közeledtével hiánytalanul gyúltak ki a lámpák, a vadregényesen elhanyagolt füves területeken szelíd szobakutyusok szaglászgatták egymást, a sétálgató emberek integetve vagy fejbiccentéssel üdvözölték ismerőseiket… A park paradicsomi állapotokat mutatott.
Aznap hét óra öt perckor Timothy szokása szerinti szerelésében kilépett a háza ajtaján, a kulcsot a nyakába akasztotta és a pólója alá süllyesztette. A házhoz vezető rövid járdaszakaszon elvégezte a bemelegítő gyakorlatokat, majd a megszokott tempóban elkocogott a láncossütőhöz, begyűjtötte újkeletű szenvedélyének rövidéletű - de annál finomabb - darabjait és útját a park felé vette.
A szótlanul, magányosan üldögélők először csak szánalmát ébresztették fel, majd a kíváncsiságát is. Úgy döntött, megszakítja tréningjét és valamilyen módon szóba elegyedik egyikükkel.
Egy ősz öregurat választott. Mosolyt varázsolva arcára emberünk odasétált hozzá, udvariasan köszönt, elnézést kért és érdeklődött:
- Schmidt urat keresném…
Az idős férfi pár pillanatig rajta nyugtatta savószín tekintetét, majd nem várt kérdést tett fel:
- Fegyver vagy drog?
Timothy elsápadt.
- Ööö…, miért?
- Hát mert fegyverügyben a magas szőke Schmidt adhat felvilágosítást, a kábítószerekben viszont a középmagas, sánta Schmidt a jártas. Mihez lesz?
Emberünk kényszeredetten, szabódva elmosolyodott. Az öreg azonban nem feszélyezte magát.
- Csak nyugodtan, fiatalember, nincs ebben semmi… Szóval? Maffialeszámolás vagy szimpla háztartási baleset? Á, látom már, még új errefelé… Jöjjön, bemutatom a többieknek!
Korát meghazudtoló fürgeséggel pattant fel, belecsimpaszkodott Timothyba és jóformán magával vonszolta a távolabbi padok felé.
Egy négytagú csoport halkan vitatkozott valamin, egyikük egy késsel is hadonászott… A mellettük elsétáló csinos harminc év körüli nő mélyen búgó hangon éppen azt suttogta a diktafonba: “…ezért az életeddel fogsz fizetni, Jeremy! Engem nem hagyhatsz így el…” És az öreg csak vitte magával egyre beljebb a fák közé, míg kibukkantak egy másik kavicsos ösvényre.
- Emily! - kiáltott a galambokat etető hetvenkörüli hölgyre. - Nézze csak, új taggal bővölt a család!
A madarak pár méternyit odébb röppentek, de nem igazán zavartatták magukat. Timothy ellenben már begyűjtött egy nyombélfekélyt az idegességtől.
- Óh, én nem… - tiltakozott volna, hasztalan.
- Nahát…! -vidult fel a matróna. - És mondja, ez lesz az első? Akkor igencsak oda kell figyelnie! Ha ezzel megbukik, rámehet az egész karrierje…
- Nekem mondja?? - simított le egy mozdulattal jónéhány izzadtságcseppet a homlokáról Tim.
- Schmidt-t keresi… - szúrta közbe az öregúr.
- Fegyver vagy drog?… Fiatalember, ha rám hallgat, növényi mérgeket használ! A divatból már kimentek, ezért sok orvos fel sem ismeri a tüneteket és infarkust vagy agyvérzést állapít meg, pedig…
Timothy idegei ebben a pillanatban mondták fel a szolgálatot.
- De én nem akarok megölni senkit!! - üvöltött fel. Néhány közelben sétáló diktafonos neheztelő pillantást vetett rá. - Én csak ismerkedni akartam… - nyöszörögte.
Emily megvetően mérte végig.
- Meseírókkal és leányregényszerzőkkel nem foglalkozom… - jegyezte meg önérzetesen és elsétált.
Az öregúr megcsóválta a fejét.
- Én vagyok a hibás, nem kérdeztem meg, milyen műfajban alkot… - majd homlokát ráncokba gyűrte egy gondolat: - Vagy tán nem is író?
- Gyilkos sem vagyok, író sem vagyok… Egy banknál dolgozom - motyogta emberünk elgyötörten. - De miért lennék író??
- Mert ide csak azok járnak… Vagy nem tudta?
Ennyi stressz után Timothy már nem emlékezett arra, hogyan jutott haza. Étkezés nélkül került ágyba, sőt hosszú hetekig nem ment a lángossütő közelébe se…, de mire beköszöntött a tél, már a parkban mindenki tudta: “Timet keresd, ha a bankos ügyekben felvilágosításra szorulsz!”