A dékán macskája
A cicát sajnálom. Ő tényleg családtag volt és nem ezt érdemelte volna. Az érdemelné ezt a sorsot, aki ezt tette vele. Gyanum, hogy a cica a lakásba tévedt - vagy a küszöbön akadtak össze - és a nő egyszerűen ki/lerúgta onnan “majd hazapucol” gondolattal búcsúzva tőle. A cica pedig annyira nem tartott az emberektől, hogy menekülni sem próbált - mint egyszerű házimacskatársai -, így ahelyett, hogy az oldalába kapta volna, a fejét érte a rúgás… Odáig jutott, ahová repült: a lépcső aljáig.
A délmagyar.hu oldalán, a cikk végén meglepő bekezdésbe botlottam: “Az állatvédelmi törvény szerint aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” — Gerinces állat a grillcsirke, a szűzpecsenye, a bécsi szelet, az ürügulyás és a marhapörkölt is. Legalábbis az volt. Vannak tehát olyan állatok, akik szabadon mészárolhatók, mert csak “rabszolgák”? Ilyen módon miért bűn vágókutyákat és vágómacskát tartani??
Csak az a problémám, hogy húsevő vagyok. Már igyekszem részben tofut használni helyette, de ettől a függőségtől nehéz szabadulni…
You can leave a response, or trackback from your own site.
Én azért szegény Almási tanár urat is sajnálom. Ahogy ismerem azt az embert, biztos nagyon szerette a cicát…
Basszus, Almásinál felvételiztem, jártam hozzá órára is, és sokat segített egy nehéz időszakomban. Disznóság, hogy mindig a legrendesebb emberekkel történnek a legrosszabb dolgok.
A férfiak általában nem szeretik a macskákat. Csakúgy, mint az öntudatos nőket.
De ha egyszer egy férfi szeret egy macskát, azt nagyon szereti…
Majszi macskánk senkinek nem hízelgett, igazi magánakvaló nőszemély volt, igazából nem is annyira házimacska, inkább alkalmanként visszatérő, de egyébként a vadonban kóborló állat… De ha hazajött, apám mellkasán szeretett aludni…
Baszki, az ilyet barmoknak megmutatnám, milyen érzés lehetett a macskának…
Hm. Két dolog jut eszembe: az egyik az, hogy a disznók okosabbak állítólag a kutyáknál, ezért aztán helyénvaló lenne kutyát enni és disznót tartani. Csupán azért van másképp, mert a kutyáknak jobb a PR-juk, a nagy, szervilis szemeikkel, ahogy az emberre néznek, na azt egy disznó sosem tudja űberelni…
Na, vicceltem, mielőtt bárki is megdobálna tojással
Másrészt én szeretem a macskákat, de amikor megpróbáltam eggyel együtt élni, akkor hatalmi harcaink lettek: ki is a nagyobb ego a lakásban.
A húsevés meg az emberéletforma természetes része, ha valaki nem eszik húst, az szerintem nem teljesen normális, állati eredetű fehérjére szükségünk van. Kiváltképp akkor leszek ideges, ha valaki a három éves gyerekét kényszeríti vegetariánus életmódra.
Ha az isten azt akarta volna, hogy a földi civilizáció ne fogyasszon húst, akkor a nyulakat teszi meg értelmes lényeknek a bolygón.
Így hát mennie kellett
Az utolsó mondat a cicánkra vonatkozott
A macskával is meg lehet értetni pedig, hogy hol a helye a családon belül. Persze ettől még megpróbál uralkodni és folyton feszegeti a határokat, de azért következetes neveléssel meg lehet akadályozni, hogy teljesen az ember fejére nőjenek
ez nagyon nem frankó, hogy valszeg ez is megússza.