Rászántam magam és bevittem a kazincbarcikai könyvtárba 2 darab könyvet. Leteszem a hölgy elé, mondom szerényen, hogy szeretném ezeket beadni a könyvtár állományába. Nézi a könyveket, néznek egymásra a másik könyvtárossal, halkan megjegyzi amaz, hogy “Tele vagyunk…” a másik “Megkérdezzem?” Én magamban “Ni, mindjárt visszaadják!”
A hölgy megkérdezte a nevemet (régen jártam ott), aztán hátrament az olvasóterembe. Állok, várok, nézelődök, felkészülök a meglepő válaszra… Aztán a hölgy visszajön még inkább ragyogva (egyébként is ragyog, ezt szeretem benne) és végre ott voltam, ahol lenni akartam. Nem is tudta, hogy írok! Mondom, pedig régóta… Akkor ezért láttak régen!
Nem engedett el, amíg nem írtam pár sort a könyvembe…
(Megjegyzés: Emlékszik még valaki a Pergamen papírformátumára? Abból is adtunk be a könyvtárba. Ott vannak elölről a pult alatt, bárki hozzáférhet. No, abban van egy novellám, ami a Dyrán játszódik, még a Collinsok érkezése előtt. A Shyra-papok akkor már ott vannak, néhány héttel/hónappal később érkezik a csonka dinasztia… )
Hm, mégiscsak hozzáfűzöm: A regényben megemlítem a falut, amit annak idején gyakorlatilag kiirtottak a papok. Csak egy rövid leíró rész… Eredetileg egy hosszabb szakasz lett volna, megjelenő szellemekkel, ébredés után valóságosnak ható alakkal, ami aztán eltűnik. Évekkel ezelőtt kihúztam a történetből.