ea

Befutott velünk a vonat a Keletibe – itt kezdem, mert itt kezdődik a pesti “kalandunk”. Két óra környékén kijöttünk a főbejáraton, találtunk egy aluljárót, átmentünk a másik oldalra, majd mentünk tovább a Rákóczi úton, eltévedni lehetetlen, csak egy derékszögű kanyar a megfelelő időben és a Múzeum körútról a Üllői úton leszünk…

Megyünk, mendegélünk, már a második (vagy sokadik?) aluljáróból jövünk fel (Pisti beszélt és olyankor az idő relatív), még mindig sehol a Múzeum körút felirat, sőt! Végül belenéztem a kezemben tartott térképbe (minek nézzem, egyszerű az útvonal!) és jött a döbbenet: nem stimmeltek a keresztutcák! Kiderült, hogy valahol az aluljárók egyikén egy picivel arrébb jöttünk fel és már az FH BI utaknál jártunk… Ezek keresztezik a Károly körutat. Nagyobb felbontású képen ezek az utcák a Fehér Hajó és Bárczy István utca neveket kapták…

Fáradtan megfordultunk és caplattunk visszafelé. A terv, hogy gyorsan a szállásra érünk, lepakolunk, visszamegyünk a Keletihez, felszállunk a 30-as buszra és még elérjük a négyig nyitva tartó AMMÁt, hogy megvegyük a nyíltegezhez való bőrt, nos, rendesen elszállt.

Immár térképpel, szigorúan a felszínen, zebrákon és zöld lámpákon át eljutottunk roppant egyszerű úton a Fehér Páva hotelbe az Üllői út 7-be. Délután majdnem negyed ötkor.

Kifizettük a kétágyas szobát és foglalóztuk a törülközőket, majd fölmentünk a szobánkba az ódon, csigásba forduló lépcsőkön (igen, nem bírom), a függő(kör)folyosós emeletre, nyitottuk a huszas-negyvenes éveket idéző bejárati ajtón… Mögötte kis előtér és zuhanyzó, jobbra a kétágyas szobánk, amely négy ágyat tartalmazott. Gyorsan eldőlt, hogy az ajtó mögött alszunk, azaz abban a sarokban, mint otthon. Kipakoltuk a hátizsákomból a fölösleget és már ott sem voltunk! Először irány a Ráday utca, megnézni az Ad Librum pavilonját. Megtaláltuk az L-alakú sátrat, de nem láttam a teljes kínálatukat – egy srác szavalt, egy lány fotózta/filmezte. Mögé lehetett volna kerülni, de nem kísérleteztem. Pedig volt egy halovány sejtésem, hogy az L rövidebb száránál álldogáló, gerincét a vevők felé mutató könyvek között van az enyém is… Kértem az egyik hölgytől egy nyári katalógust, és rohantunk tovább a Nemzeti Múzeumba, hogy a nyitva tartásból hátralévő másfél órát náluk töltsük el! A jegy fejenként 1000 Ft volt, de legalább egy teremszakaszt felderíthettünk!… A második figyelmeztetés után hagytuk el a termet, de csak a boltba mentünk, átnézni a kínálatot. Szerintem az utolsó percek egyikében távozhattunk az épületből.

Levadásztuk a Váci utat, elértünk a Vörösmarty térre, közben némi vacsorának valót is begyűjtöttünk. Pistim addig kapálózott, mikor meg-megálltam egy-egy standnál, hogy “erre nincs”, “most nem”, “csak azt, amit”, míg ráakadt egy szittyás könyvre, amiről már hallott pár napja és érdekelte, és kutatta, és belenézett volna Vettük, vittük. Megálltuk még egy kreatívos pavilonnál, turkálni kezdtem a 100 forintos kínálatban, így szert tettem hat engem érdeklő témát bemutató könyvecskére! Hazafelé a Váci úton és a Rádayn mentünk, elhárítgatva a vendégfogók invitálását…

A szállásra visszaérve kiderült, hogy nem éppen hangszigetelt, zárt elválasztó ajtó mögül simán beszélgethettünk egymással. (Este hallottam, hogy szemerkél az eső. Hogy csörren a kulcs, ahogy zárják a kaput tízkor) Az ágyat valamikor felturbózták, a csípőtáji süppedős részt kiiktatták egy korszakalkotó módszerrel: egy deszka került alá, keskenyebb részével felfelé. Az eredmény éber alvás, sajgó csípő. Ez már tapasztalat.

Fél nap pesti séta után a fekete zokni alatt olyan poros voltam, mintha földúton gyalogoltam volna.