Osztfők gyöngye
Tegnap tudomásomra jutottak a fiam félévi jegyei. Nem az ellenőrző által, hanem a kitöltött és kinyomtatott és aláírásra hazaküldött pályaválasztásis papírok által. Az ellenőrző még az osztályfőnöknél pihent…
A papírokba beletekintve először a düh jött, aztán a düh, majd a felháborodás. A férjem neve a régi telefonszámom lett, a telefonszámom pedig a férjem neve minden lapon. A továbbtanulásra megjelölt iskolákról és szakmákról is a megkérdezésem nélkül döntött az osztályfőnök. Bejelöltem a hibákat, a félévi jegyek ismeretében végre készre töltöttem a pár nappal ezelőtt megkapott pályaválasztási lapokat és összeraktam őket, hogy ha hazaér a fiam, visszavihesse a hölgynek. Hazaért, hozott egy másik papírt, mert az osztályfőnök észrevett az egyik lapon egy hibát, így az egyik lapon kijavította a cserét: a telefonszám és a párom neve végre a megfelelő helyre jutott! Csakhogy a hiba három lapon szerepelt és a telefonszám is a régi volt. Szeptemberben már az új telefonszám került az ellenőrzőbe és egy “Értesítések, kérések” szakasznál tett bejegyzéshez is, amit valahogy nem sikerült észrevennie…
A papírok visszamentek hozzá, hogy annak alapján tölthesse és nyomtathassa a pályaválasztási lapokat, s küldhesse hétfőn aláírásra. Nos, ennek az lett az eredménye, hogy felháborodott: hogy képzelem, hogy ráfirkálok a lapra?! Megyjek be szerdán és megbeszéljük!
Mit kell ezen megbeszélni? Elcseszte a pályaválasztási lapokat, önkényesen döntött az iskolákról és szakmákról, holott ott szerepel a lapokon a paragrafus és rendelet és számok sora sora és sora: JAVASLATOT tehet, de nem dönthet a szülő helyett!
A fiam kis termetű és sovány, naná, hogy megfelelő szakma számára az ács és kőműves és szobafestő! Szintúgy a szerkezetlakatos és a hegesztő is…
You can leave a response, or trackback from your own site.
Nem csodálom, hogy dühös vagy.
Jogos, hogy dühít, de azért ne ess át a ló másik oldalára. Lehet, hogy a fiaddal konzultálva töltögetett, kérdezd meg a kiskrapekot.
Megkérdeztem, nem beszéltek róla.
olyan deja vu érzésem kerekedett, hogy ihaj
nem is értem… pedig ez engem utoljára 20 éve érintett…
szerintem is jogosan dühít.
Segítünk elásni a hullát…
Ezek a tanárok mán’ csak ilyenek…