Hogyan tovább?
Gabi január elejétől kollégista. Olykor hazanéz, olykor telefonon is beszélünk, de általában nincs itthon. És elmúlt 18 éves. Egyetemre készül. Olykor anglisztikára, olykor valami önkormányzatos-államosjogos valamire, bocs, de gyorsan elfelejtettem… Most éppen az iparművészetin gondolkodik és még valamin, amit Székesfehérváron oktatnak… Idővel letisztul. Van még 12 napja.
Újabban elég gyakran jut eszembe, milyenek voltak ezek a nagy emberkék gyereknek. Gabi, a fontoskodó, Petya a hatalmas szemű, fürtös szőkés hajú kiskutya, Zoli a férfiasan hallgatag…
Rámozdultam a mandarinra. Először csak pár darabra, aztán azt vettem észre, hogy csak én eszem, mert amint hazahoztam, fel is faltam valamennyit. Kell a buborékos víz, kóla vagy inkább szódavíz, csak pezsegjen…
Az ünnepek elmúltával a körméreteim nem változtak, de az utóbbi pár hétben mintha mégis megszélesedtem volna. Nem nagyon, csak 1-2 centivel, de azt is eléggé zavarónak éreztem. Egyéb jelek miatt aztán úgy döntöttem, utánajárok a dolgoknak.
Tegnap este óta értem, mi miért történik. Azt is tudom már, hogy pletykásabb vagyok, mint eddig hittem - 15 perc múlva már a párom is RÁKÉRDEZETT, és az igenlő válaszra nem is lepődött meg annyira. A nap további részében elmaradtak a 14 éve elő-előbukkanó ellenérvek. Miért nem beszél le róla?
Ma reggel sem voltak ellenérvek, csak a súlytalan kérdés: mit akarsz csinálni, ha még korai?
Nem tudom biztosan. Itt a kétkarú mérleg, de nem pakolgatok semmit a serpenyőkbe, csak bámulom. Nincs béke, nincs közöny, nincs unott vállvonás, csak elnyúltan pihenés a tények törékeny hálójában.
Délután orvoshoz megyek, holnapra talán lesz eredmény is. Még nem készültem fel arra, hogy “specialista” elé terüljek és rákérdezzen, akarom-e folytatni.
Nem tudom, akarom-e folytatni. Akarom-e feladni a távolban már reménytelin várakozó szabadságomat, szabadságunkat újabb 18 évre. Akarom-e felvállalni csaknem 125 kilóhoz a plusz megterhelést? Akarom tovább terhelni a szívemet és az ereimet? Ha tudnám biztosan, hogy bírják, hogy nem lesz bajom, hogy nem hagyom magukra a többieket… Könnyen szidnak és könnyen ítélnek egyesek - de minden döntés mögött napok harca és meglévő életek sora áll.
Elítélhettek majd, ha IGEN lesz a végeredmény, és elítélhettek majd, ha végül a NEM mellett döntök, de az én döntésem lesz. Nem másé.
You can leave a response, or trackback from your own site.
A vérnyomásom 190/120 volt, ami tudom, hogy magas (tavalyelőtt mértek már magasabbat is) de nekem semmi bajom vele, különben is izgultam. Az orvos a megbeszélés után laborba küldött, holnap megyek be. Nőgyógyászhoz már a leletekkel mennék, durván hétfőn. A vérnyomáscsökkentőt már kiváltottam. Kíváncsi leszek a hatására…
Huh
( Bár nem biztos, hogy ide tartozik, de szerintem ez egy jól összerakott írás. Van benne titok, feszültség, izgalmas elemek, és a végén elgondolkodtatja az olvasót. Tetszett a felvezetés is, ami a fordulathoz vezetett. Szóval, csak így tovább. )
Már csak egy kis drámai elem kéne a végére, igaz?
Szerintem a vége elég drámai. Nyitottan hagytad a kérdést, de tudod, hogy én is jobb szeretem az ilyen sztorikat - így az olvasó döntheti el, hogy milyen befejezést szeretne, és ezáltal interaktívabbá teszed az írásodat.
Nem érdektelenség miatt nem szóltam hozzá… hanem azért mert ez egy nagyon személyes téma, sőt mondhatni intim…
Jó egészséget minden esetre kívánok Neked!